Ahogyan az előző bejegyzésemet befejeztem, hétfőn strandolással folytattuk a pihenésünket. Már előre kinéztem jó pár strandot, olyat is ami elhagyatottabb, és olyat is, ami népesebb.
Ezért hétfő reggel nem keltünk korán, kb. dél körül indultunk el.
Előtte azért el szeretném mondani, hogy vasárnap este óta az egész farmon full kettesben vagyunk. Napközben azért el-el jönnek a tulajdonosok, tesznek-vesznek a házon, takarítanak, stb., de este, mire hazaérünk, és éjszaka nincs itt senki. Kicsit félelmetes is egy ekkora birtokon, egy régi házban éjszaka, de nagyon izgalmas és romantikus is egyben. Mert azt az előzőekben nem mondtam, hogy azért nem írtam településnevet, mert nem egy településen vagyunk, hanem a fő úttól kb. 1 km-re egy földúton haladva, a semmi (illetve az olajfa ültetvények) kellős közepén.
Aznap délelőtt reggeli után tudtunk találkozni a szállásadónkkal Teresával, kifizettük a cechet, és először egy elhagyatott strandot a Cala del Leone-t támadtuk be. Az "elhagyatottat" idéző jelbe teszem, mert ebben a melegben, szerintem nem létezik olyan, hogy elhagyatott, itt is voltunk azért bőven. Egy meredek sziklapart aljában volt a kavicsos strand, ahova először egy erdei ösvényen, majd egy sziklafalba vájt lépcsőn haladtunk, végül az aljához közelítve sziklamászó tudásunkat is meg kellett csillogtatnunk a lejutáshoz, ami így nagyon izgalmas volt. Odalent gyönyörű kék tenger, és óriási hullámok fogadtak bennünket
 |
| A háttérben lévő sziklán kellett a végén lemászni |
Itt fürödtünk egy kicsit, illetve inkább B., mert tényleg akkora hullámok voltak, hogy én csak térdig mertem bemenni, mégis mindig fellöktek. B. persze nagyon élvezte a habokban való ringatózást.
Kicsit később összeszedtük magunkat, visszamásztunk, hogy átmenjünk egy számomra kényelmesebb fehér homokos tengerpartra, a Rosignano Solvay-re. Itt először egy strandos étkezdében ettünk egy melegszendvics félét ebédre, és ittunk egy apperol spitz-et hozzá, sok jéggel, mert nagyon meleg volt.
Előtte felfújtuk a pizzánkat és azon libegtünk a hullámokon (mert azért itt is voltak). Érdekes, hogy nincsenek fix árusok a strandon, hanem lánctalpas kiskocsikkal mennek fel alá a fagyi-ital-, és fürdőruhaárusok. A homok hófehér volt, és apró szemcséjű, a tenger jégkék, B. pedig még egy jót szundított is a tengeri szellő és napsütés forgatagában.
Hazafelé egy igazi toszkán vidéken vezetett az utunk, a naplementében csodáltuk a szalmabálákat és napraforgómezőket cédrusfákkal szegélyezve. B. nagyon kis romantikus volt, mert egyszer csak megállt és szedett nekem egy szálat a napraforgóvirágból, amiben azóta is itt gyönyörködünk az étkező asztalon. Már sötétben értünk haza, és a vacsoránkat a medence mellett fogyasztottuk el.
2017.06.27. Chinque Terre
Másnap reggel korán keltünk, hogy minél hamarabbi hajóval elindulhassunk Lericiből a Chinque Terre-re, ami egy 5 faluból álló tengerparti szakasz: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza és Monterosso.
Lerici tetején 10 Euroért egész napra le tudtuk tenni az autót, innen pedig 1-1 Euroért busszal jutottunk le a kikötőbe (a buszjegyek visszafelé is érvényesek). Szinte sorba se se kellett állni, már vettük is az egész napos hajózási jegyet (35 Euro/fő), és pattantunk is a hajóra, ahol nagyon jó helyet fogtunk ki az emeleten hátul. Még gyorsan benaptejeztük magunkat, és már suhantunk is a tengeren, ami nagyon izgalmas volt, mert a nagy hullámok néha rendesen megdobták a járművünket.
Az első állomásunk Riomaggiore volt, ami szerintünk a legszebb volt mind közül. Onnan áthajóztunk Monterossoba, de azt nagyon túristásnak találtuk, így ettünk egy fagyit és hajóztunk tovább Vernazzába. Itt is szétnéztünk, és visszamentünk Riomaggioréba, ahol ücsörögtünk kicsit, vásároltunk szuveníreket, és ennyi hajókázással és bóklászással igazából el is ment a nap, mert már ott voltunk, hogy indulni kell vissza a hajóval Lericibe. (Manarolában és Cornigliában nem állt meg a hajó.) Nagyon sok szépet láttunk, de itt van pár kép:
Hazafelé már nagyon éhesek voltunk, mert az útra csak 2-2 szendvicset csomagoltam, de olyan meleg van, hogy igazából napközben nem is éhes az ember, ezért kipróbáltuk a helyi Mekit. Olyanokat rendeltünk, amiket otthon nem kapni, pl. hot souce-t, ami egy az egyben gulyás krém. Elég undi volt azzal a sültkrumpli, úgyhogy azt nem is ettük meg. Itthon várt még minket egy baby dinnye, ami annyira finom volt, és édes, minden pontján, nem csak a közepén, hogy az szinte hihetetlen. Biztos veszünk még belőle!
Most megint várom, hogy Balázs felébredjen, és induljunk a strandra! Még nem tudom, hogy ma valami újat fedezünk fel, vagy visszamegyünk a fehér homokos Rosignano Solvay-re, de majd kiderül. :)
Puszi mindenkinek!
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése