2017. január 15., vasárnap

Év eleji haul

Régen volt már haul poszt, pedig nekem igazából azok a kedvenceim. :P Legalábbis másoknál azokat olvasom/nézem a legszívesebben. Személy szerint ezek közül is a legjobban a turkálós vásárlásokat kedvelem, így ebben a posztban is lesz egy-két ilyen holmi. Illetve adok pár tippet is, hogy a leárazások alatt hova érdemes most benézni olcsóságokért. :)

Az ünnepek utáni leárazások közül a kedvenc színterem mindig a Tesco. Hihetetlenül le tudják engedni az árakat annak érdekében, hogy mindent elvigyenek, és szinte még az sem számít, hogy az ember mikor megy, mert mindig akad még valami, ami nélkül nem tudok haza jönni. :P Ruhák közül a 34-38 méretek viszonylag hamar elfogynak a polcokról, de most sikerült ezt a nagyon divatos, "vállmutogatós" blúzt elcsippentenem. Táskák terén már a facebookon mutattam, hogy hatalmas a választék, ennek a kettőnek azóta én vagyok boldog tulajdonosa. Felhívnám a figyelmet a fehérnemű választékra is, azóta beszereztem 2 bugyit is együtt 700 Ft-ért, de 650-ért nagyon sok téli/karácsonyi mintájú is van. Aki az egyszerűbbeket kedveli, az is talál magának valót, de még Dzsungel könyvéset is láttam. Komolyan.... :P Mindehhez találtok majd színben illő melltartót is, úgyhogy tényleg érdemes jól szétnézni!

Ha már Tesco, akkor a home osztályon is mindig jól szét szoktam nézni. Nagy gyertya fogyasztó vagyok, úgyhogy jól bevásároltam. A három üveges nem volt több 200 Ft-nál, és a Tesco-s orgonás szerintem a világ legjobb illatú gyertyája. Már alig várom a tavaszt, hogy idejét érezzem, hogy bevessem!
A narancsos teamécsest egy Tesco melletti virágüzletben vettem, szintén nagyon jó illatú és csak 300 Ft volt.
Az a kis apróság pedig egy eredeti Yankee Candle Tart, amit több bloggernál is láttam már, és ki szerettem volna próbálni. Ahhoz képest, hogy a márka gyertyái milyen sokba kerülnek, csak 600 Ft, és vagy a budapesti márkaboltban, vagy az Árkádban, a Sugár átjárónál lévő ajándéküzletben tudjátok beszerezni. A választék hatalmas, és valóban, az egész lakást elárasztja erős illatával. Nem szükséges az egészet beletenni a párologtatóba, elég egy kis darabot letörni belőle, így elég sokáig ki fog tartani.



Nagyon régóta vágytam már egy hajgöndörítőre, csak egyrészt nem tudtam eldönteni, hogy ezt a fajtát, vagy kúpvasat válasszak, másrészt halogattam, hogy valami márkásabbat (ami nálam csak a Remington lehetett) vegyek. Végül szilveszter előtt döntöttem úgy, hogy 3500 Ft-ért megveszem ezt a Paris Hilton verziót a Lidlben, aminek egyébként nem hiszem, hogy sok köze van a sztárhoz, mert tavaly ugyanezt árulták, Britney Spears termékeként. Lényeg a lényeg, nem bántam meg egy szemet se, szuper hajsütő szerintem, szépen teszi a dolgát, úgyhogy legközelebb bármelyik celebbel is kötik össze, nagyon ajánlom! :)







Térjünk át akkor a kedvencemre, a turira. Ezeket a horgolt csipkéket egy otthoni kis turiban szereztem be. Egy függöny, aminek még nem tudom mi lesz a sorsa, de biztos jó lesz majd egyszer, egy egyszerű terítő, a kör alakúból meg úgy tervezem, hogy párna, vagy székpárna huzat lesz.





Ugyanebben a turiban vettem kevesebb, mint 100 Ft-ért egy nagypárna huzatot (kár, hogy nem volt hozzá takaró). Mivel magában volt, így tudtam, hogy valamiként át lesz alakítva, de így dupla díszpárna huzatként meg tudta tartani eredeti funcióját. Nagyon tetszik a kis apró virágos mintája, és a fodros széle, egy igazi vintage hangulatú darab.





Turis ruhából most ez a papagájos felső jött velem haza, amit sokan dicsértek a munkahelyemen. Egy kis színt visz a  téli hétköznapokba. :)
Hádából beszereztem még egy egyszerű fekete blézert, amit munkába is tudok hordani, mert abból hiányom volt.

A végéra hagytam a kedvencemet, ezt a nagyon szép határidő naplót. Mióta befejeztem az egyetemet, azóta nem vettem, elég volt mindenre a kis asztali a munkahelyeimen, viszont idén úgy éreztem, lehet szükségem lehet rá az év során. Sajnos a DM Life Bookjáról lemaradtam. :( Szerintem túl hamar kitették, túl keveset gyártottak, és túl hamar elkapkodták. :P Ez egy kicsit hasonlít rá, ugyan az a spirálos megoldás fogja össze. Az első oldal egy matricás lap, amiről majd tudok ragasztgatni a bejegyzések mellé, és minden hónap előtt egy színes insiráló oldal van, ami szintén nagyon bejön. Viszont ami tény, hogy egyértelműen a borító miatt vettem meg! :) A Pirex papírüzletben tudjátok beszerezni 2500 Ft-ért.


Egyébként végignéztem nagyon sok bolt kínálatát, lett volna még jópár dolog (elsősorban ruha! :P ), ami megvehettem volna, de úgy érzem, a világ minden gönce se lenne elég, úgyhogy nem vettem mást. :P Még amit ajánlok, hogy nézzetek be a New Yorkerbe, mert ott van egy-két nagyon aranyos holmi, és szép kiegészítő, amit érdemes szemügyre venni! 
Én szeretem még február elején végigjárni az üzleteket, és a legleglegleárazottabb cuccokat hazavinni, úgyhogy lehet hogy lesz jövő hónapban is egy ilyen bejegyzés, ha érdekel benneteket.

Addig is kövessetek facebookon itt: https://www.facebook.com/swhenkelenke/

2017. január 8., vasárnap

Mit kaptam karácsonyra?

Nem vagyok híve a "Mit kaptam karácsonyra?" mutogatós hangvételű posztoknak, de én olyan sok szuper lakberendezési cuccot kaptam, hogy úgy döntöttem, teljesen beleillik a blog profiljába, így megmutatom Nektek, idén miket hozott a Jézuska.





Az első, és a legfontosabb, hogy a hőn áhított polc a kanapé fölé végre megérkezett! Méghozzá nem is akár milyen, teljesen az elképzeléseim szerint készítve. A tartóoszlopokat a személyesen anyukám férje, apám helyett apám készítette, így egy örök emlék is lett ez a darab. Már fel is került a helyére, de mielőtt megmutatom, még szeretném berendezni! :)






Ezt a szuper emeletes kínálótálat szintén a szüleimtől kaptam. Nagyon szeretem ezt a fehér fém anyagot amiből készült, otthon bádognak mondják, de szerintem nem az. :P Remélem lesz lehetőségem majd jól megpakolni vendégeknek gyümölccsel, vagy süteménnyel.




Már régóta szerettem volna a konyhába egy ilyen, vagy ehhez hasonló recept tartót, és most a tesóm megajándékozott vele. Könnyen megáll benne a nyomtatott verzió, de ha tableten nyitom meg a leírást, az is elfér benne. Ez a nyers fa szín pedig tökéletesen illik a konyhámba.





A nagyszüleim ajándékát mindig nagyon várom. Legtöbbször pénzt kapunk, de nagyi mindig belecsempészik a csomagba valami hasznos otthoni holmit. Idén ez a szép üveg kínálótál volt a csomagban, ami most szaloncukrot kínál az érkező vendégeknek





B. családjától ezt az ajándékcsomagot kaptam, aminek nagyon örültem, mert jövő karácsonykor igyekszem tartani magamat az idei eredeti tervhez, és fehér-piros dekorációval készülök. Az asztali futó tökéletes lesz a komódra, a tálca pedig mindig jól jön. A gyöngyből készült hópehely nagyon tetszik, bár már lebontottam a karácsonyi díszítést, ezt még előhagyom tavaszig, had csillogjon.



A barátnőmtől ezt a mennyei kényesztető csomagot kaptam, hiszen tudja, mennyire imádok pancsolni. Bár az én lakásomban nincsen fürdőkád, amikor hazakerülök Sátoraljaújhelybe, igyekszem kihasználni az adott lehetőségeket, és bepótolom a hiányosságokat. Azt hiszem legközelebb lesz mit kipróbálni!
Az illatgyertya nálam mindig telitalálat, és bár nem vagyok nagy nasis, azt hiszem ez a doboz trüffel bonbon nem sokáig lesz meg, ugyanis már ki is bontottam (már alig van :P ).





A legeslegizgalmasabb ajándékomat a végére tartogattam, ugyanis B. megajándékozott ezzel a szuper fényképezőgéppel, hogy többé ne legyen probléma a blogolással. Nincs többé teli tárhelyes mobiltelefon, innentől már csak a megfelelő fényviszonyokra kell várni. És mivel wifis a gép, azonnal tudok vele csatlakozni akár a telefonhoz, akár a számítógéphez. A kijelzője kihajtható, ahogy a képen láthatjátok, így tökéletesen alkalmas szelfizéshez is. A hozzá kapott lábakkal pedig még az sincs kizárva, hogy egyszer videó is fog készülni. Egyelőre még ismerkedünk, de ezen posztba már a vele készült képeket láthatjátok. Ugye, milyen szépek? :) 








Remélem mindenkinek csodásan telt a karácsonya, szerencsére én is elmondhatom, hogy az enyém igen, és köszönöm mindenkinek az ajándékokat, tényleg mindennek őszintén tudtam örülni! És bár számomra az év vége nem tartogatott sok örömöt, remélem a 2017-es év valami újjal, valami klasszal fog meglepni.
Ezúton kívánok mindenkinek boldog új évet, és remélem idén is hű olvasóközönségem lesztek.

És még valami... Január második felében lesz a blog 1 éves, így a karácsonyi után szeretnék valakit megajándékozni ennek tiszteletére. Az ajándékozás szerintem megint random lesz, de ezen még gondolkodom. A lényeg, hogy azok közül fogok válogatni, akik facebookon is követnek, úgyhogy érdemes feliratkozni! https://www.facebook.com/swhenkelenke