2016. április 7., csütörtök

Lakberendezős kívánság lista

Ebbe a nagy költözős herce-hurcába most nem írtam egy ideje posztot, de ma megszállt az ihlet, és úgy döntöttem, megmutatom, mik azok a dolok, amiet nagyon nagyon szeretnék beszerezni, az újdonsült lakáskámba.
Íme a lista:










Az Ikea INGATORP asztal az első dolog lesz amit meg fogok vásárolni költözés után, ez tuti fix!
Abszolút tökéletes lesz: kinyitható, fehér, és még egy kis fiókja is van, amibe a titkos dolgaimat rejthetem.
Nagyon tetszik a faragott lába is, pont ilyet szerettem volna!
Az ára nem a legolcsóbb, de nagyon sok asztalt megnéztem, és nekem megéri majd azt a pénzt!









Ha már Ikea vonalon indultunk el, akkor maradjunk is ott.
Ez a HEMNES tükrös fürdőszoba szekrény az új kedvencem. Ma meg is mérem, hogy befér e hozzám.
A fürdőszobámban nagyon picike kis csap van, viszont tükör majd mindenképpen kell, ez pedig csak 16 cm széles, tehát úgy gondolom pont jó

lenne a fürdőszobai apróságok tárolására (fogrém, szappan, stb.)
Egyetlenegy hibája, hogy nincs benne lámba, pedig gondoltam, jó lenne egy olyan, ami szemből világít meg, mert most a fény a csaphoz képest balról érkezik.
Úgyhogy ez még csak elgondolás szintjén jár...


Úgy gondoltam, jól fog jönni egy dohányzó asztalka is majd, amire dekorálhatok majd, és amire vendégek esetén az italos poharak is kerülnek.
Mindenképpen olyat szerettem volna, ami fehér (természetesen :) ), és gurulós. Utóbbira azért van szükség, mert nálam a kanapé ágykén funkcionál, és mikor épp ezt a szerepet tölti be, egyszerűen oldalra gurítom majd, és máris "éjjeliszekrény" lesz.
Ez a TINGBY darab nem éppen formás, de 4 fonott kosárral a belsejében máris szebben fog mutatni, és egy kis színt visz majd a fehérségbe.
Mérete is megfelelő, hiszen csak 64x64 cm, és az ára is viszonylag kedvező.



Íme egy nem fehér darab, ami egy első látásra szerelem volt.
Úgy tervezem, hogy minden textília színes lesz, és a fehér bútorok fogják őket keretbe foglalni.  Ez a kis pöttyös KACKLING darab mentazöld színben annyira tökéletes lenne, hogy az ára ellenére is biztosan be fogom szerezni.
Persze ő nem az első vásárlások között fog szerepelni :(






Haladjunk tovább az Ikeából...
Kialakítós Enikőnél láttam meg ezt a cuki steppelt plédet és párnát, ami most pont akciós a Jysk-ben itt és itt.
Nagyon gondolkozom egy ilyen beruházáson, mert a kanapéra úgyis szeretnék egy takarót. Egyébként annyi sok cuki díszpárna van a Jysk oldalán, hogy legszívesebben mindet megvenném.
De érdemes a Praktikerben is szétnézni, ott is
láttam egy két szépséget.


Habár nem lakberendezési termék, de mindenképpen szükségem lesz egy létrára, amiről a magasan lévő szekrényeket, és a karnist is elérem majd. Ezt a fehéret választottam a Praktikerből, így kicsit beleillik majd a dizájnba.
Sajnos ezzel most nem járok olyan jól, mert 8000 Ft-ért akartam megvenni a Glamour napos kuponnal, de leakciózták 9000-re, úgyhogy gondolom a kupon nem fog rá vonatkozni. :(



Ezeket a cuki fagyi alakú desszertes edényeket a Hepi Otthon-ban pillantottam meg, és örömömre a születésnapomra megkapom őket a barátnőimtől. :)
Teljesen beleszerettem.
Ajánlom egyébként ezt az üzletet, tele van cuki lakáskiegészítővel, és vintage stílusú kisbútorral.
A Váci úti, és a Budaörsi Tesco üzletsorán biztosan megtalálhatjátok, de a webshopon is érdemes szétnézni.




Ennyi lett volna a leendő bevásárló listám, remélem tetszik, nekem nagyon! :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése